Karcsa Sárospataktól 21 km-re keletre, a Bodrogközben fekszik. A régészeti leletek szerint már az őskortól élt erre ember. A legrégebbiek a késői neolitikumból származnak (tiszai kultúra), de előkerültek bronzkori, kelta és szláv leleteket is. Honfoglaláskori temető 29 található a környéken.

Karcsa első írásos említése 1186-ból való. Neve szláv eredetű, jelentése: görbe, a korai szláv-magyar együttélés emlékét őrzi.

Temploma négy részletben épült. Előszőr a szentély, mely XI-XII. századi, román stílusú, kivülről kerek, belülről hatszöges. Az 1200 körüli bővítés a tatárjárás és birtokváltás miatt valószínüleg félbemaradt és csak a XII. század közepéra készül el. A rotunda nyugati oldalához egy háromhajós, nyugati tornyos, keresztházas elrendezésű templomot tervezhettek. Az építkezéshez a közeli nagykövesdi bánya szolgáltatta az alapanyagot, a vörös színű trachitot, melynek megmunkálása igen igényes. A nyugati karzat és homlokzat részletgazdag faragványai, díszítései is ezt bizonyítják. A tervezett nyugati toronypárra ma már csak a falazat síkjából kiugró két-két támpillér utal.

A XVII. század végére annyira megrongálódik, hogy már csak a falai állnak. Az 1767-es helyreállításkor készült a rotunda boltozata, kialakították a karélyos szentélyt, és építették át a keleti zárófalat. A templomra zsindely került, nyugati oldalára kis fatornyocskával.

Az 1873-as tűzvész után Schulek Frigyes tervei alapján újították fel 1896-ban. Legutóbbi helyreállítása G. Molnár Vera régész kutatásai után Kissné, Nagypál Judit tervei alapján, 1964-69 között történt.

Forrás: Jósvainé, dr Dankó Katalin: Karcsa, református templom (Tájak - Korok - Múzeumok Kiskönyvtára 572. szám, 1998)