Szentsimon

 

A XII. században, román stílusban épült templomot Szent Simon és Júdás apostolok tiszteletére szentelték, később többször átalakították. Az árpádkori templom és berendezései a Hangony völgyének legjelentősebb egyházi műemléke. A renoválás során a vakolat alól két korszakból került elő falképtöredék. Az 1300-as évekből találtak egy kontúrokkal ábrázolt képrészletet. Ezt leválasztva a falról bekeretezve a bejárat fölött helyezték el. A másik egy 1423-ból származó falkép sorozat. Ezek a sárkányokkal küzdő Szent Györgyöt, a királyok imádását fogadó Madonnát és a megfeszített Krisztus siratását ábrázolják. A templom falazatán feltárt kilövő rések az épület védelmi szerepére utalnak. A templombelső másik jelentős értéke az 1650-ben készült, 24 nagyméretu táblából álló, kazettás mennyezet. Késő reneszánsz munka, amelybe még gótikus elemek is vegyülnek. Készítőjük Stephanus Lévay és Stephanus Comaromy.

 

Szentsimon, volt Gömör vármegye, ma Borsod-Abaúj-Zemplén megye Magyarország
Vissza a kezdőlapra
Vissza a Fényképtárba